Helyi hő, hűtési és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal című konstrukcióhoz pályázati felhívás. Az Új Széchenyi Terv keretében ismét nagyon jó pályázati kiírásra került sor, ezen belül lehetőséget kapnak kisebb közösségek, vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek arra, hogy változtassanak helyzetükön.  A kisebb költségvonzatú (1- 50 millió forint támogatásban részesülő), főleg az épületek energia-felhasználásával kapcsolatos,  a megújuló energiaforrás-hasznosító technológiák telepítését figyelembe véve gyorsan juthatnak támogatáshoz. Támogatható a  napkollektorok, napelemek, biomasszakazánok, hőszivattyúk telepítése is. A pályázat nagyon egyszerű formában került kiírásra, mivel mintadokumentációt használ, ezzel lényegesen lerövidül a döntési eljárás. Ennek a pályázatnak  kiemelt célja ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrás hasznosítására szolgáló rendszerek elterjedését,  és a pályázók számára vissza nem térítendő támogatás formájában segítséget nyújtani a  napkollektoros rendszerek,  napelemes rendszerek,  szilárd biomassza kazánok,  minden típusú hőszivattyús rendszerek telepítése. A beérkezett pályázatok könnyített elbírálás mellett kerülnek kiválasztásra. Pályázni lehet a már meglévő berendezések energiaforrás-váltására,  vagy többlet energia igényhez szükséges  fejlesztésekhez egyaránt. A pályázat útján elnyerhető támogatás összege minimum 1 millió, maximum 50 millió Ft lehet. A pályázaton a következő szervezetek vehetnek részt,   VÁLLALKOZÁS, Jogi személyiségű vállalkozás, Kivéve lakásszövetkezetek és mezőgazdasági szövetkezetek Jogi személyiség nélküli vállalkozás. Költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek.  Nonprofit egyéb nem nyereségérdekelt szervek.  Jogi személyiségű nonprofit szervezet. Egyéb gazdasági szervezet. Valamint:  Közoktatási feladatok ellátásában közreműködő intézmények. Bizonyos felsőoktatási intézmények. Remek lehetőség, hogy egy pályázat keretében több tevékenység, kombináltan is pályázható. Az Önerővel kapcsolatos tudnivalókat  az Általános pályázati útmutató tartalmazza. A pályázat magyar nyelven, kizárólag a Pályázati adatlapon nyújtható be.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet, tárolhatja vagy lekérheti az információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt irányíthatja személyes cookie-szolgáltatásait.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

A weboldal használatához az alábbi technikailag szükséges cookie-kat használjuk
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Elutasítom
Elfogadom

Pin It on Pinterest

Share This