A felhasznált energia dupláját termeli meg az a napház, amellyel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata indul szeptemberben a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyen, az épületet csütörtökön Budapesten mutatták be az építők és a szponzorok.

Tavaly tavasszal először jutott be magyar csapat a Solar Decathlon nemzetközi innovációs versenybe. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói Odooproject nevű pályázatukkal vesznek részt a rangos szakmai megmérettetésen, amelynek során a résztvevőknek egy kizárólag napenergiát hasznosító, környezettudatos lakóépületet kell megtervezniük és felépíteniük a döntőt jelentő kiállításon idém nyáron Madridban. A tervezők azóta folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több támogatót megnyerjenek az ügynek: épp tavaly november 30-án kötöttek megállapodást fő szponzorukkal, a Siemensszel, két hete a TEDxYouth konferencián prezentáltak, és jelenleg is egy olyan kampányon dolgoznak, amivel a döntőig minél több fórumon bemutathatják a munkájukat, és a zöld technológiákban rejlő lehetőségeket.

A Solar Decathlon egy nemzetközi, egyetemek közötti innovációs verseny, amit 2002 óta rendeznek meg az USA Energetikai Minisztériuma és a spanyol kormányzat szervezésében. A verseny fő célkitűzése a napenergia felhasználásával összefüggő építészeti megoldások és a zöldtechnológiák társadalmi, piaci támogatottságának megteremtése, a megújuló energiaforrások és energiahatékony szerkezetek megismertetése a diákokkal; az új technológiák széleskörű társadalmi elfogadtatása, ezek használatának ösztönzése.

A verseny során minden résztvevő csapatnak piaci szereplőkkel együttműködve kell egy kizárólag napenergiát hasznosító, energiahatékony, környezettudatos, könnyűszerkezetes lakóépületet megterveznie és felépítenie. A következő versenyt 2012-ben Madridban rendezik majd meg, amelyre 20 csapat nyújtott be sikeres pályázatot, köztük a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemé. A versenyben résztvevők munkájának tíz szempontnak kell megfelelnie: építészeti minőség, mérnöki tervezés és kivitelezés, energiahatékonyság, villamos energia mérleg, komfort, háztartási berendezések, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, ipari megvalósíthatóság és piacképesség, innovációk, fenntarthatóság.

 

 

A közép-európai régióból elsőként a BME diákjaiból álló csapat nyújtott be sikeres, a versenyen való indulás feltételeit teljesítő pályázatot. A csapat egy közel hetven tagot tömörítő projektszervezet, és az összetett szempontrendszer miatt különösen fontos, hogy a tagok minél több tudományterületet képviseljenek. A terv megvalósítása során így nem csak építészmérnök hallgatókat, hanem további öt kar hallgatóit, és más egyetemek diákjait is bevonják a munkába.

Az Odooproject arculatát a Hidden Characters grafikusduó, azaz Nagy Dániel és Orbán Péter tervezte, akiket már korábban a hg.hu-n is bemutattunk. A grafikusok célja az volt, hogy az arculat harmóniában legyen magával az Odoo-épülettel, vagy ahogy ők mondják: “Olyan arculatot akartunk tervezni, amit a napenergia működtet.” Így született meg a weboldal fejlécében látható dinamikus, animált logó, ami a ház felülnézetét és a Magyarországon aktuális napállásnak megfelelő árnyékot mutatja.

A hallgatók oktatóik és szponzoraik segítségével egy olyan innovatív, az általuk kifejlesztett és felhasznált építészeti, technikai megoldásokat alkalmazó napenergiát hasznosító lakóház megalkotásán dolgoznak másfél éven keresztül, amely a későbbiekben a piacon is sikeresen megállhatja a helyét, ezzel is előremozdítva a fenntartható, zöld építészet, illetve szemléletmód elterjedését Magyarországon.

Az Odoo koncepciójának fókuszában az ember és a külső környezet viszonya áll: a tervezők egy olyan energiahatékony házat képzeltek el, ami újraértelmezi a magyar népi építészetre jellemző ház-udvar kapcsolatot, a „kinti” és „benti” terek elválasztását, és ilyen módon képes a napenergia maximális hasznosítására. A csapat fő célja, hogy megmutassa: a napenergia felhasználása lehet esztétikus, kényelmes és megfizethető.

A feladatkiírás szerint a pályázóknak egy két személy számára kialakított, 60 m2 alapterületű, szabadon álló családi ház példáján keresztül kell bemutatniuk a legkorszerűbb fenntartható technológiák működését. Az Odoo mérnökei a tervezési folyamat során elsőként a lakótér és a nap kapcsolatát vizsgálták, azt, hogy hogyan képes a ház a belső életét a nap irányába fókuszálni. Ennek érdekében olyan teret hoztak létre, amit a napsugarak szabadon átjárhatnak.

 

 

Foglalkoztak a hőtárolás, hőérzet kérdéseivel is, a hazánkra jellemző építési szokásokkal összefüggésben. Magyarországon alapvetően idegen a könnyűszerkezetes építéstechnológia, ezért az Odoo-ház középpontjába egy masszív faltest került, ami egyfajta szoláris falként a ház „lelkét” adja. A belső terek logikus kialakításának érdekében a szoláris falból egy sajátos „magot” hoztak létre: télen a mag nap által felmelegített déli oldala nyújt kellemes hőérzetet, nyáron a fürdőhelyiséggel egybenyitott északi oldal hűsít.

Az első koncepciókban a ház külső kontúrja és a belső mag között a formai megoldások és az anyaghasználat különbségei teremtenek erős kontrasztot: míg a belső, fehér vályog fal rusztikus jellegű, a külső felületeken a sötét napelemek dominálnak. A vályog használata mellett kedvező hőtárolási és páratechnikai tulajdonságai szólnak, a födémbe és a falakba épített különleges, vízzel töltött áttetsző folyadékpanelek pedig jó hőszigetelők, amellett, hogy a lehető legtöbb napfényt engedik be a belső térbe.

Az Odoo-ház a sokszínű magyar évszakokhoz és a napi időjárási viszonyokhoz is képes alkalmazkodni: télen az északi rész, nyáron az udvar használata lehet hangsúlyosabb – ilyen módon az épület nem elzárkózik, hanem szoros kapcsolatot alakít ki a saját környezetével. A déli homlokzat megkettőzésével a téli időszakban a függőleges felületek hasznosítják a nap energiáját. A padlófelületre érkező hőmennyiséget az aljzatba fektetett vízhálózat vezeti el és tárolja, a külső déli falon napkollektoros felületek teszik ugyanezt. A nyári időszakban a magasabb napállás mellett, a tetőbe integrált napelemek termelik az energiát.

A BME a felhasználandó technológiák egy részét, valamint a csapat munkájához szükséges feltételeket biztosítja, a verseny spanyol szervezői pedig pénzbeli hozzájárulást nyújtanak. Az épület azonban nem építhető meg és a későbbiekben nem lenne hasznosítható külső szponzori támogatás nélkül, amelyet a magyar Solar Decathlon csapat a beépítendő technológiák, anyagok és szolgáltatások képviselőitől vár kölcsönösen előnyös támogatási és szponzorálási feltételek mellett. Így a közeljövőben az Odooproject legfontosabb célja egy olyan kampányterv kidolgozása lesz, amivel tovább növelhetik a projektjük, és a környezettudatos építészeti lehetőségek ismertségét.

Nemzetközi versenyen indul a magyar diákok energiatermelő napháza

A felhasznált energia dupláját termeli meg az a napház, amellyel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata indul szeptemberben a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyen, az épületet csütörtökön Budapesten mutatták be az építők és a szponzorok.

Az épület 100 millió forintba kerül, de a teljes projekt – beleértve a madridi kiszállítást is – 200 millió forint értékű. Ennek negyedét adja a főszponzor Siemens Zrt., és ennyivel járul hozzá az állam is. A költség másik felét több mint hetven kisebb szponzor biztosítja anyagban, eszközben és készpénzben – ismertette Zeitler Balázs a projekt egyik menedzsere a bemutatón.

A ház sorozatban is gyártható lesz, és akkor már jóval olcsóbbá válik – mondta Aszódi Attila, a BMGE rektor helyettese. Dale A. Martin a Siemens Zrt. elnök vezérigazgatója azt emelte ki, hogy cége 1999 óta áll szerződéses kapcsolatban az egyetemmel, és együtt kutatják a jövő technikai megoldásait.

A ODOO nevű projekt egy olyan 45 négyzetméteres, két személyre tervezett családi ház, amely az épületen kívül egy teraszt, és az azt lezáró falat foglalja magába. A tetőn és az említett falon, összesen 60 négyzetméternyi napelem termeli a villamos energiát, ezek óránként 9 kilowattot képesek előállítani.

A falakat és a tetőt 24 centiméter vastag cellulóz – újságpapírból készült – hőszigeteléssel látták el. A padlóban és a mennyezetben lévő csőkígyó, illetve légcsatornák biztosítják a hűtést és a fűtést, amelyet levegő-víz hőszivattyú táplál. A nappali többlet energia a hálózatba kerül, az éjszakai – jóval kevesebb – áramot pedig onnan vételezi a ház.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet, tárolhatja vagy lekérheti az információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt irányíthatja személyes cookie-szolgáltatásait.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

A weboldal használatához az alábbi technikailag szükséges cookie-kat használjuk
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Elutasítom
Elfogadom

Pin It on Pinterest

Share This